top of page
  • Writer's pictureTótfalusi-Knitzky Nóra

DokiApp - orvos és pszichológus akár néhány perc alatt

Kismamaként minden nap számos új dolgot tartogat számunkra, tele vagyunk kérdésekkel, ismeretlen érzésekkel, gyakran szorongunk vagy azon aggódunk, hogy minden rendben zajlik-e “odabenn”. Aztán újdonsült anyukaként ez természetesen csak fokozódik, hiszen az első időkben, az ún. negyedik trimeszterben, amikor a baba és mama ismerkedésének, összeszokásának van az időszaka, akkor bizony előfordul, hogy nem minden jön ösztönösen, és vannak dolgok, amelyeket meg kell tanulnunk, és aztán be kell tudnunk építeni a napi rutinunkba.

Ez fizikailag és lelkileg is egy embert próbáló időszak.

A várandósságot és a kisbabás időszakot természetesen végigkísérik az olyan előírt szakemberek, mint a szülészorvos és a védőnő, azonban ma már rengeteg olyan szakterület van, amelyeknek az igénybevétele nem mindenki számára elérhető anyagi okokból, vagy pusztán a távolság miatt, hiszen ebben a bensőséges időszakban, valljuk be, az utazás nem mindig opció. A telefonos segítség pedig gyakran nem az igazi.



A DokiApp applikációjával videótelefonáláson keresztül, várakozás nélkül konzultálhatunk orvosokkal és pszichológusokkal bárhol, bármikor. A szolgáltatás célja, hogy a legrövidebb úton összekösse a pácienseket a szakemberekkel, ezáltal megbízható irányt mutasson akkor, amikor arra a legnagyobb szükség van.


A DokiApp orvosait jelenleg háziorvosi és általános panaszokról lehet kérdezni, azonban hamarosan elkészül a szakirányú időpontfoglaló rendszer, amely lehetővé teszi a várandósgondozással és a csecsemőgondozással kapcsolatos kérdéseket.


A várandósság nem csak fizikailag, hanem lelkileg is tartogathat számunkra meglepetéseket, ezért sok kismama keres fel pszichológust már a terhesség első heteiben. A DokiApp pszichológusainak segítségét jelenleg egy-egy hirtelen felmerülő lelki panasszal vagy dilemmával kapcsolatban, helytől és időtől függetlenül, akár néhány perc alatt igénybe tudjuk venni. Az időpontfoglaló rendszer elkészültével pedig már terápiára is lesz lehetőség, ahol a szakemberek a várandósság nehézségeivel, a szülésre való lelki felkészüléssel és a szülést követő mentális megpróbáltatásokkal kapcsolatban is tudnak majd segíteni.

bottom of page