Számos híradásból tudjuk ma már, hogy mennyire fontos bőrünk védelme annak érdekében, hogy védelmi (barrier) funkcióját és az immunrendszerben betöltött szerepét maradéktalanul, tartósan és egészségesen be tudja tölteni. Ehhez elengedhetetlen, hogy tisztában legyünk a minket ért napsugárzás tulajdonságaival, a fényvédelem jelentőségével, a fényvédők választásának szempontjaival, hogy akár nyaralás, akár sportolás, akár pedig munka közben a lehető legmagasabb védelemben és gondoskodásban részesüljünk.
A légkörön keresztül sok-sok fajta sugárzás ér minket, melynek egy részét az ózonréteg elnyeli (például a gamma sugarakat), másik részét nem. Ide tartozik az UVA, UVB, a látható fény és a hőérzetért felelős infravörös sugárzás. Ezek elérik a földfelszínt, ezáltal minket is. A felhők, az ablaküveg, a szélvédő egy kis részét elnyeli főképp az UVA sugaraknak, de még így is jelentős mennyiségű olyan sugárzás ér minket nap, mint nap, amivel számolni kell.
Amint a sugarak elérték a bőrünket, különböző mértékben hatolnak be a bőr rétegeibe. A bőrfelszínen a legnagyobb mértékben az UVB sugárzás nyelődik el, ez felelős az esetleges a leégésünkért. Az, hogy ki mennyire érzékeny erre és kinek a bőre milyen hamar, milyen mértékben reagál, egyénenként változó. A D-vitamin szintézisért a bőrben szintén ezek a sugarak felelnek.
Tudtad-e, hogy naponta mindössze 10 perc szabadban eltöltött idő, és két kézfejnyi bőrfelület már elegendő ahhoz, hogy a napi D-vitamin szükségletünk fedezve legyen?
Az UVA sugarak már a bőr mélyebb rétegeibe hatolnak, ami által elérik a kollagén és elasztikus rostokat, ezáltal felelősek a bőr idő előtti öregedéséért. Ezek a sugarak szinte azonnal elérik azokat a sejteket, amelyek a festékanyag kihelyezéséért, ezáltal a barnaságért felelősek.
A bőrdaganatok kialakulásáért mind az UVA, mind pedig az UVB sugárzások egyaránt felelősek, ezért is annyira fontos, hogy az általunk választott napvédő mindkét sugárzás-típus ellen védelmet nyújtson.
Fényvédők szempontjából két nagy csoportot különböztetünk meg.
Az első nagy csoportot a fizikai szűrők alkotják, amelyekben nagy molekulájú, ásványi anyagokat tartalmazó anyagok találhatók, amelyek a felszínükön megtörik a fényt, ezáltal annak visszaverődését okozzák. A legtöbb dermokozmetikum cink-oxidot és titánium molekulákat használ erre a célra. A legnagyobb előnyük, hogy az azonnali fényvisszaverés miatt nem szükséges hamarabb felkenni, használat után már azonnal kifejtik hatásukat, irány a strand! Egészen pici kortól már biztonságosan használhatók, így megoldás lehet kisgyermekes családok számára is. Hátrányuk, hogy a fehér színük, illetve hogy ezek a molekulák is lemosódhatnak, kophatnak, elhasználódhatnak az izzadás, víz, homok kapcsán, így szükséges ezeket a termékeket két óránként újra kenni.
A másik nagy csoportot a kémiai, ún. organikus fényvédők képezik. Ezek a bennük lévő hatóanyagok által a fényenergiát hőenergiává alakítják át, ezért érezhetjük, hogy „melegünk van benne/ tőle”. Az új generációs szűrők már képesek arra, hogy védjék a sejtjeinkben lévő DNS-t az UV-sugárzás okozta oxidatív stresszel szemben, mélyen hidratálják a bőrünket és ezzel egyidőben segítsenek a bőr öregedését is kivédeni. Ezeket a készítményeket legalább húsz perccel azelőtt fel kell kenni a bőrre, mielőtt a szabadba mennénk.
Ha általános szempontokról beszélünk a fényvédő választás kapcsán, lássuk a következő jótanácsokat a választáshoz:
Tartalmazzon lehetőleg természetes összetevőket
Ne legyen benne olyan összetevő, amely érzékennyé tenné a napsugárzásnak kitett bőrt
Legyen illatanyag-mentes vagy rendelkezzen hypoallergén illattal
Az SPF-n túl: UVA/PA, UVB, IR & Blue light védelemmel is rendelkezzen
Válasszunk olyan terméket, amely víz-, homokozás-, és izzadságálló, hogy a lehető leghosszabb ideig el tudja látni a feladatát.
Ma már a napozók rendkívül széles választéka áll rendelkezésünkre, minden élethelyzetre és bőrtípusra, életkorra megtalálhatjuk a legideálisabbat. Léteznek spray-ek, krémek, lotion-ok, stiftek; arcra és testre, fejbőrre és ajakra, hogy csak párat említsünk.
Még egy fontos szempont… Napjainkban elkerülhetetlen, hogy a napozók kapcsán is beszéljünk a környezetvédelemről: amilyen mértékben csak lehetséges, legyünk környezettudatosak a nyaralás alatt is:
Válasszunk olyan termékeket, amelyek biológiailag lebomló összetevőket tartalmaznak.
Figyeljünk arra, hogy a tubusok, flakonok újrahasznosított alapanyagból készüljenek (PE/ PET)
A termék ne tartalmazzon a korallokra veszélyes összetevőket (avobenzone, octinoxate, és oxybenzone)
Válasszunk könnyen használható, a bőrtípusnak és egyedi igényeknek megfelelő formulát!
Amennyiben bizonytalanok vagyunk a választást illetően, bátran kérjük szakember tanácsát, aki személyre szabottan, az élethelyzetünknek és úti célunknak megfelelően segít kiválasztani a legideálisabb fényvédőt.
Amennyiben személyes konzultációt kérnél a fényvédelemmel kapcsolatban, keresd online rendelőnket.
Tovább a rendelőbe
Comments