A statisztikai felmérések szerint idősödő társadalom vagyunk: kevesebb gyerek születik, a halálozási mutatók viszont javulnak, tovább élnek az emberek – ennek ellenére az időskorról és az azzal járó nehézségekről arányaiban sokkal kevesebbszer esik szó, mint bármely másik életkorról. Holott ez az életkori szakasz is sok nehézséget és megoldandó helyzetet hordoz magában – az egyik ilyen az idős, ápolásra szoruló szülők ellátása. Ez a téma nem csak az idős embernek, de a családjának is jókora feladat, sok kihívással, fizikai, mentális és lelki teherrel.
A gyógyszereknek, orvosi kezeléseknek köszönhetően ma egy idős embernek esélye van jóval tovább élni, mint 60-70-80 évvel ezelőtt. Ez azonban sajnos nem jelenti azt, hogy ez a hosszabb élet teljes egészségben telik – a legtöbb idős ember szed valamilyen gyógyszert, akár többet is; sokan pedig olyan állapotig is eljutnak, amiben már nem tudnak saját magukról gondoskodni. Ez az élethelyzet az egész családnak megterhelő. Az idős embernek a helyzetéből fakadó kiszolgáltatottság és kontrollvesztés érzésével kell megküzdenie; szembekerül azzal a ténnyel, hogy vannak korlátai, és a teljesítőképessége, kapacitása véges. A családnak pedig az idős szülő ellátása okozhat fejtörést; már maga az dilemmát jelenthet, hogy ez az ellátás milyen formában történjen. Valaki a családból felvállalja a szülő ápolását? Ápolónőt fogadjanak mellé? Esetleg keressenek neki egy idősek otthonát? Ezek a kérdések nem csak anyagi szempontból nehezek, hanem lelkileg is.
Amire sokan nem gondolnak, pedig fontos része ezeknek a szituációknak, az a folyamat, amibe az idős szülő felnőtt gyerekei kerülnek: el kell engedniük a szülőjükről bennük élő életerős, hatékony szülő képét.
Ez mindenképpen egy veszteség, akár gyászfolyamathoz is hasonlítható, hiszen a gyereknek azzal kell szembesülnie, hogy az egykor tettrekész szülőjéből egy ápolásra szoruló, sokszor erőtlen, akár magatehetetlen személy válik.
A veszteségélménnyel járó fájdalom mellett megjelenik a bizonytalanság érzése is, hiszen nem lehet tudni, meddig fog tartani ez az állapot. Egy kisgyerek felnevelése esetén is jelentkeznek a gondozással, ellátással járó nehézségek, a két életszituáció mégsem hozható párhuzamba. A gyereknevelés esetén jól körülhatárolhatók az egyes szakaszok, tudjuk, körülbelül mikor fog állni, járni a baba – ráadásul ez a fajta változás egy felfelé ívelő, előremutató fejlődési folyamat. Ezzel szemben egy idős ember esetén a leépüléssel és az elmúlással szembesülünk, ami lelkileg igencsak megterhelő lehet; ezenfelül pedig a végét sem láthatjuk a folyamatnak. Amellett, hogy nehéz látni az idős szülő kiszolgáltatottságát, az idős szülő gyerekeként saját tehetetlenségével is szembesül az ember: azzal, hogy bármit is tesz, a leépülés és elmúlás folyamatát nem tudja megállítani.
A legtöbb esetben már maga az is kényes téma, amikor felmerül: otthon ápolják-e az idős embert, vagy intézményben? Manapság már nem olyan az életvezetésük a családoknak, mint néhány évtizeddel ezelőtt, amikor még több generáció élt együtt, így adott esetben az idős szülő sosem volt egyedül. A mostani hétköznapokban, amikor 60 év felett is dolgoznak az emberek, óriási kihívás a munka mellé még egy ápolásra szoruló személy gondozását is bevállalni. Ez kapacitás hiányában sok esetben nem megvalósítható – ami miatt viszont egy újabb érzelem jelenhet meg az eddigi negatív érzések mellett: a bűntudat.
Száz százalékban jó és ideális megoldás valószínűleg nincs ebben a témában. Csak az adott helyzet jellemzőit figyelembe véve tudjuk a lehetőségeinkhez mérten tőlünk telhető legtöbbet megtenni – ennek azonban nem kell és nem is szabad áldozati szerepbe kerüléssel, önfeladással járnia. A legoptimálisabb, ha az idős szülőről való gondoskodás terhei megoszlanak a családtagok között, nem egyetlen személyt terhel meg az egész helyzet fizikai és lelki nehézsége. Fontos az is, hogy a családtagok – különösen akik részt vesznek az idős ember ellátásában - beszéljenek a helyzettel kapcsolatos érzéseikről, hiszen egy ilyen feladat nagyon megterhelő lehet lelkileg. Ha belegondolunk, az ápolás egy külön szakma. Nem véletlenül járnak rendszeresen szupervízióba azok, akik valamilyen segítő szakmában dolgoznak: a mentális egészséghez szükség van az ilyen jellegű munkák során megjelenő nehéz, megterhelő érzések megosztására; nincs ez másképp akkor sem, ha valaki a saját szülőjét ápolja.
A beszélgetés mindenkinek segítséget jelenthet: a hozzátartozóknak és az idős embernek is. Az ő helyzete sem könnyű, a kiszolgáltatottság, tehetetlenség és a sok esetben megjelenő halálfélelem miatti szorongás komoly lelki terhet jelenthetnek. Őszinte beszélgetésekkel, és azzal, hogy ezek a nehéz érzések kimondhatóvá válnak, csökkenthető a szorongás, a belső feszültség.
Ha pedig úgy érezzük, elakadtunk, túl megterhelő a helyzet és nem látjuk a kiutat, merjünk segítséget kérni! A DokiApp szakemberei mindenki számára rendelkezésre állnak, legyen szó orvosi vagy pszichológiai támogatásról.