• Klinger Mária

Újévi fogadalmak helyett...

Az év elején egyre kevesebben gondolkoznak el azon, hogy milyen újévi fogadalmakat kellene kötni magukkal. Ennek talán az az oka, hogy csak kevesen tudják azokat betartani, és már a kudarcot előre elkerülvén, inkább nem is tesznek ilyen elhatározásokat.


Pedig fontos lenne mégis csak átgondolnunk magunkban, hogy mit tudnánk tenni azért, hogy „jobb” emberek legyünk.

Ez persze egy nagyon átfogó cél, de ha kibontjuk, hogy mit is jelent „jobbnak” lenni, a jóra törekedni, akkor nagyon sok terület jelenik meg az életünkben, ahol tudunk egy pici dolgot jobban csinálni, mint eddig. Ha életünk feladataira testi, lelki és szellemi szempontból nézünk rá, akkor biztosan találunk olyan pontokat, ahol tudnánk a jelenlegi állapoton javítani.



Testi szinten többek között az egészség, az életmód, a táplálkozás, a mozgás, az aktivitás és a pihenés lehetnek fontos tényezők a kiegyensúlyozott életerő fenntartásához.


Lelki aspektusból a családi, a rokoni, a baráti és a munkahelyi kapcsolataink, a párkapcsolatunk, az önmagunkkal való kapcsolatunk, és ezek egyensúlya, illetve az érzéseink és szükségleteink tudatosítása, megélése és kifejezése támogathatja vagy nehezítheti pszichés jóllétünket. Ezen kívül fontos a kommunikáció, a konfliktuskezelés és a stresszkezelés.


Szellemileg a minőségi énidőt tartom fontosnak, amikor értelmes és tartalmas tevékenység során intellektuálisan és/vagy spirituálisan töltjük fel magunkat tanulással, önfejlesztéssel, olvasással, meditációval és imával, illetve a természet szépségeivel.


Amikor ezeket a területeket végignézzük magunkban most az év elején, biztosan tudunk találni egy-egy olyan pontot, amiben fejlődni szeretnénk. Ezek kiválasztásánál három kérdéscsoport tud segíteni minket:


1. Melyek azok a működésmódok, szokások, helyzetek, illetve kapcsolatok, amikkel elégedett vagyok, mert eddig is támogatták az életemet? Eleget csinálom-e

azokat? Tudok-e hasonló dolgokat találni még? Ha megvannak, mik ezek,

akkor csináld továbbra is, vagy törekedjél még többre belőlük!


2. Majd vedd számba azokat a dolgokat az életedben, amikkel nem vagy annyira

kibékülve. Mivel nem vagy pontosan elégedett? Mi az, ami zavar bennük? Mit tehetnél másként, hogy jobb legyen? Mit kellene kevesebbet vagy többet csinálni belőlük, hogy elég jó legyen? Hogyan tudnád elfogadni, hogy az elég jó is elég? Vagyis nem lehet mindig minden tökéletes, de ha törekedünk afelé, már az is elegendő.


3. A harmadik kosárba azok a dolgok kerüljenek, amiktől meg szeretnél szabadulni. Vagyis azok a tárgyak, könyvek, kacatok, lomok, kapcsolatok, gondolatok, szokások és függőségek, amiket ki szeretnél dobni az életedből.

Ezekre próbálj meg nap mint nap nemet mondani, miután kimondtad az első nagy NEM-et rájuk. A tárgyak esetén ez egyszerűbb, mert ritkán kerülnek vissza az életünkbe a kidobás után. Sajnos a rossz szokásainkról ez nem mondható el. Ezért kell ezekre tudatosabban odafigyelni, hogy ne jöjjenek vissza.


Miután ezeket végiggondoltuk, válasszunk ki egy-egy konkrét célt és próbáljuk meg elképzelni, ahogy azokat lépésről lépésre megvalósítjuk.


Nézzük meg, hogy honnan hová szeretnénk eljutni.

Az első lépés a legnehezebb, de utána már egyre könnyebben fogjuk a következőt megtenni. Mindig csak a következő lépésre koncentráljunk. Amikor megtettünk már néhány lépést a célunk felé, leülhetünk, megpihenhetünk és meg is dicsérhetjük magunkat, de aztán keljünk fel és menjünk tovább. Folyamatosan, tudatosan és bizakodva a megvalósulás sikerében.


Ha az utunk során elbizonytalanodunk vagy elfáradunk, nézzünk vissza, hogy honnan is indultunk. Keressünk támogató embereket, barátokat, családtagokat vagy segítő szakembereket, akik az utunkon kísérnek, akiknek be tudunk számolni, hogy hol tartunk és milyen sikereink illetve nehézségeink vannak. Ezen kívül az is támogathatja ezt az utazást, ha leírjuk maguknak, hogy milyen állomásokon vagyunk már túl és mik várnak még ránk. Ezt lehet naplóban vagy előre kidolgozott szempontok alapján is megtenni. Ilyen lehet például az évrendező munkafüzet, amit a www. yearcompass.com oldalról lehet letölteni.


Az írás, főleg a kézírás alkotó, teremtő és gyógyító. Akár magunknak, akár másoknak is írunk. Amit leírunk, az sokszor meg is valósul. Csak hinnünk kell benne!

Ezekkel a gondolatokkal kívánok sikeres minden napi törekvéseket az új évi fogadalmak helyett!