Már egy éve élünk a koronavírus és az általa okozott nehézségek árnyékában. Valószínűleg nincs olyan ember, aki mostanra ne fáradt volna el a járvány keltette aggodalmak, bizonytalanság és korlátozások miatt. A helyzet egyik fő nehézségét a bizonytalanság adja: nem igazán látjuk, mikor lesz vége ennek az egésznek, mikor térhet vissza az élet a normális kerékvágásba. A hosszan fennálló nehéz helyzet elviselésére mindenki megpróbálkozik a saját eszköztárában lévő feszültségkezelő módszerekkel, amelyek lehetnek konstruktívak (sport, új hobbik, online közösségi események) vagy destruktívak (túlevés, túlzott internethasználat, különböző függőségek). Mi lenne, ha tennénk egy próbát a mindfulness, vagyis a tudatos jelenlét szemléletével?
A mindfulness azt a tudatosságot jelenti, amikor a figyelmünket a jelen pillanatra irányítjuk, arra, ami éppen történik.
Ez általában nem okoz nehézséget, ha az, amit éppen átélünk, kellemes – na de mi a helyzet a kellemetlen szituációkkal? A kellemetlenségre leggyakrabban elkerüléssel reagálunk. Ez teljesen természetes, evolúciós örökségünk. A múltban, ha őseink találkoztak valamilyen veszéllyel – például egy állattal vagy valamilyen természeti katasztrófával -, a túlélésük múlt azon, hogy el tudtak-e menekülni előle. Ezek a veszélyek a külvilágban leselkedtek rájuk – manapság viszont sokkal inkább belülről érkező veszélyekkel nézünk szembe: ezek a saját gondolataink és érzéseink.
Az elménk úgy működik, hogy folyamatosan jelentést tulajdonít mindennek, ami velünk történik. Ítélkezünk a történések felett: ez jó, ez rossz, ezt szeretem, ezt nem szeretem. Hajlamosak vagyunk a gondolatainkat teljes egészében igaznak vélni és azok tükréből vizsgálni a jelenségeket. Bizonyára mindenkinek ismerős az a helyzet, amikor egy-egy gondolat elindít egy belső párbeszédet: egyik gondolat követi a másikat, és nagyon hamar ott találhatjuk magunkat a gondolatspirál alján, kellemetlen érzések társaságában: harag, aggodalom, szorongás, félelem.
Ahhoz, hogy kiszabaduljunk gondolataink örvényéből, először érdemes tudatosítanunk ezeket a feljövő gondolatokat, és észrevennünk: gondolataink csupán mentális történések, nem tények, és mi magunk sem vagyunk egyenlők a gondolatainkkal.
Ezáltal távolságot teremthetünk magunk és a gondolatok között, és egy szélesebb perspektívából, egy-két lépéssel hátrébb lépve tudjuk szemlélni a történéseket.
Hogyan érhetjük el ezt a távolságot önmagunk és a gondolataink között? Ebben sokat segíthetnek a különböző vizualizációk. Képzeljünk csak el egy hegyet: sziklaszilárdan áll, biztos alapon nyugszik. Ki van téve az időjárás viszontagságainak: áztatja az eső, erős szél tépázhatja, a napsütés száríthatja. Legbelül mégis megvan a szilárd magja, a középpontja; dacára az időjárás okozta nehézségeknek, szilárdan áll a helyén. Elképzelhetjük, hogy mi is ilyen hegyek vagyunk:
bár a kívülről érkező ingerek, vagy éppen a bennünk keletkezett gondolatok és érzések „tépáznak” minket, legbelül van egy középpontunk, ami szilárd, és megadja a biztonságot.
Elképzelhetünk egy tavat is, aminek a felszíne időnként nyugodt, csendes, időnként viszont viharos, nagy hullámokkal – legalul, a tó mélyén mégis nyugalom van, még a legnagyobb viharban is.
A nehézségek közepette könnyen elveszhetünk a hiányainkban, és szem elől téveszthetjük azokat a dolgokat, amik most is megvannak és kellemesek. Ha tudatosítjuk magunkban, mi az, ami most kellemes – legyen ez bármilyen apró, jelentéktelennek tűnő dolog -, adhatunk magunknak egy kis kapaszkodót a nehéz helyzetben.
A nehéz helyzetek elviselését általában az a működésmódunk is nehezíti, hogy ami jó, abba szeretnénk belekapaszkodni, legszívesebben elnyújtanánk, hogy örökké úgy legyen – és amikor mégis véget ér, csalódottak lehetünk. A rossz történéseket viszont szeretnénk elkerülni, lerövidíteni, és ha ez nem sikerül, megint csak frusztrálódunk, úgy érezzük: ez a helyzet már örökre így marad. Ehhez kapcsolódóan megszívlelendő James Baraz meditációs tanár tanácsa:
„A tudatos jelenlét nem más, mint tudatában lenni annak, ami itt és most történik, és nem kívánni, hogy bárcsak másképp lennének a dolgok; élvezni azt, ami élvezetes, de nem akarni belekapaszkodni, ha változik (mert fog); és együtt élni azzal, ami nem kellemes, anélkül, hogy attól tartanánk, örökké így marad (mert nem fog).”
Comments