Aki dolgozott már valaha életében, annak bizonyára nem ismeretlen a munkahelyi stressz fogalma. Kisebb-nagyobb stresszt valószínűleg mindenki élt már át a munkájával kapcsolatban; ez önmagában nem is jelentene problémát, tartós stressz esetén azonban könnyen ráléphet az ember a kiégés útjára.
A kiégés nem nevezhető betegségnek, sokkal inkább egy pszichológiai tünetegyüttes, ami a hosszú távon fennálló fokozott érzelmi megterhelés és stresszhatások következtében alakul ki. Olyan állapot, amiben az egyén fizikailag, érzelmileg és mentálisan is kimerültnek érzi magát. Főbb tünetei közé tartozik ez a fajta kifáradás, ami nem pihenhető ki a megfelelő mennyiségű alvással; általában azt érzi ilyenkor a személy, hogy bármennyit is alszik, akkor is fáradt.
A kiégés nem egyik napról a másikra alakul ki, sokkal inkább egy folyamat, aminek különböző stádiumai vannak. Kezdetben a dolgozó még egyáltalán nem fásult, sőt: az első szakasz jellemzője, hogy nagy lelkesedéssel veti bele magát a munkába, magas elvárásokkal és kitűzött célokkal. Szokás is mondani:
„az tud kiégni, aki az elején nagyon égett”.
Ideális esetben ez a túlzott lelkesedés és felfokozott munkavégzés egy optimális szintre finomodik, ahol reális elvárásokkal tud dolgozni az egyén. Ha azonban ez nem így történik, könnyen átcsúszhat az ember a következő fázisba, ahol már kezd elveszni a motiváció és a munkavégzés öröme. Egyre rutinosabbá, monotonabbá válik a munkavégzés, mégis túlterheltnek érezheti magát a személy. Ebből könnyen kialakul a közömbösség, érdektelenség állapota, mellette viszont ingerlékennyé, másokkal szemben negatívvá is válik. Kezd visszahúzódni a személyes kapcsolatokból, a többi ember társasága egyre megterhelőbbé válik. Koncentrációs problémák is kísérhetik a folyamatot, egyre nehezebbé válhat még az egyszerű döntések meghozatala is; emellett különböző pszichoszomatikus betegségek (pl. magas vérnyomás) és depresszió is kialakulhat, illetve megjelenhetnek öngyilkossággal kapcsolatos gondolatok is.
Honnan tudhatjuk, mi mennyire vagyunk veszélyeztetettek kiégés tekintetében?
Több olyan tényező is létezik, amik rizikófaktornak számítanak - ezek jó része magához a munkához kapcsolódik: az elismerés, visszajelzés hiánya, a munka mennyisége, a túl hosszú munkaidő, a gyakori krízishelyzetek, illetve, ha nincs lehetőség munkahelyi előmenetelre, karrierútra. Léteznek azonban olyan tényezők is, amik a személy egyéni jellemzőiből fakadnak; ilyen lehet, ha valakit erős megfelelési kényszer hajt, túlzottan maximalista, vagy ha pszichológiailag nem rugalmas, azaz a kisebb mértékű stresszre is rosszul reagál, nincsenek megfelelő megküzdési módszerei.
Szerencsére a rizikófaktorokban egyben benne vannak a kiégés megelőzésének, illetve kezelésének lehetőségei is. Első körben fontos, hogy idealisztikus célok és elvárások helyett reális szemlélettel álljunk a munkához, ismerve a saját korlátjainkat, határainkat. Mivel a munka általában nem (csak) fizikailag, de mentálisan is kifárasztja az embert, a mentális kikapcsolódásra és feltöltődésre is érdemes figyelni, olyan tevékenységek, hobbi, sport, stb. végzésével, ami az agyunkat is kikapcsolja. Emellett szintén fontos, hogy bővítsük a stresszel való megküzdési repertoárunkat – ebben segíthetnek a különböző légzőgyakorlatok, relaxáció, illetve hasznos lehet a mindfulness, vagyis a tudatos jelenlét szemléletmódjának elsajátítása (amelyről itt olvashatod korábbi írásunkat).
A társas támogatás szintén lényeges eleme a kiégés megelőzésének. Ebbe beletartoznak a munkahelyen kívüli kapcsolatok (család, barátok), valamint a munkatársakkal fenntartott viszony is. Jó, ha van lehetőségünk ventillálni, reflektálni, emiatt nagyon építő, ha a munkahelyen ilyesmire van lehetőség, megbeszélés, szupervízió, különböző továbbképzések formájában.
Abban az esetben pedig, ha ezek a lépések már nem segítenek, és a kiégés előrehaladottabb szakaszában vagyunk, merjünk segítséget kérni! A DokiApp szakemberei mindenki számára rendelkezésre állnak — Amennyiben úgy érzed, hogy érintett vagy a témában és szeretnél támogatást kapni, keresd fel orvosunkat vagy pszichológusunkat.